Megtörtem. Szétszakadtam. Elvesztem. Aztán mégis összeraktam magam. Mert.Muszájvolt. Különben mégmindig összekuporodva zokognék az ágyamon. Annak meg nincs semmi értelme. Keresztülmentem már annyi szaron érzelmileg és lelkileg-természetesen főleg pasik meg csalódások miatt- h ennyire megerősödjek. Csak le kellett ülepednie a dolgoknak, meg tudatosodniuk. Volt pár pillanat mikor főleg az alábbi kifejezés jelent meg a fejemben: Challenge Accepted:D H márcsakazértis elérem, h úgy gondolkodjon és érezzen ahogy szeretném. De ennek szintén nincs értelme jelen helyzetben. Szóval újra. Mert így lesz a jó. Az előzőeket figyelembevéve, Neki is. És eljutottam olyan szintre érzelmileg és lelkileg, h tudjam kezelni. Sajnos az új, eléggé nagyszabású lelki sebek által okozott egészségügyi problémák nem jönnek rendbe ilyen gyorsan:/ Remélhetőleg jövőhétre e téren is jobban leszek. Nem direkt adtam a verbális pofont, de úgy tűnik, jól tettem, mert ezzel elértem, h vmi olyasmit tegyen, amire már rendkívül szüksége volt. Elgondolkodjon önmagán. Biztos vagyok benne, hha az eddigi magatartását folytatja, örök életére egyedül fog maradni, és 90 évesen keseregni fog, h milyen hülye volt. Lehet, h elért rengetegmindent, ami becsülendő. De akkor fog rájönni, h az nem elég. Már késő lesz. Nem hatalmas dolgokban kell változni. Elég azokon a kisebb, ám annál meghatározóbb hülyeségeken módosítani. Szóval innentől rajta múlik, és őszintén remélem, hogy megfelelő, önmagának segítségként szolgáló következtetésekre, megoldásokra fog jutni. És ha hagyja, és szeretné, én szívesen segítek neki a továbbiakban is. Mert fontos lény számomra.

Jóéjt Bogárkák.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.