Háháá! Valamiért csak ebbe a blogomba tudok belépni, sebaj, ez is megteszi:D Fuh... ebben a pillanatban jobban vagyok....de pár másodperc múlva megint belém fog hasítani. Érzem. Tudom. Irdatlan késztetést éreztem, h szívem-lelkem "tintájával" írjak pár sort, olyan szinten túlcsordultak már a gondolataim, érzéseim. A régi én a múlté. Ahogy elnézem az eddigi bejegyzéseimet, röhögőgörcsölnöm kell magamon néhány pontnál-főleg az érzelmis kereséseknél-:D Nah, mégse írok, mert végül még nem jött vissza az érzés.... De vajon tudjátok-e milyen érzékelni egy leírhatatlanul erős hiányt? Tegyük fel, h kapcsolódik vkihez. Tegyük fel, h felvágnak keresztbe egy bárddal. Aztán mégegyszer. És mégegyszer. Közben ki-be húzgálják a beleidet egy, a hátadon vágott tátongó lyukon. Majd lefelé is. Aztán szépen visszarakják őket a helyükre, és összevarrnak. Oh, klasszisokkal jobb, végre. Eltelik egy kis idő, és a folyamat újra megismétlődik. Újra és újra. Nem tudsz ellene mit tenni, csak imádkozol, h túléld. Túléld, h újfent átélhesd. Mert amilyen gyötrelmes, annyira édes kín is ez, mely akkor teljesül be és tűnik el nyomtalanul, mikor újra találkoztok. Tegyük fel:) 

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.