Annyira hiányzik, h azt semmivel nemlehet elmondani sem kifejezni. Ma váltunk el, csak pár nap, és újra látom, de úgyérzem nem bírom ki. Úgyérzem egyedül vagyok. Lehetetlenül egyedül. Borzasztóan egyedül. A világ felém magasodik és összenyom. Pedig nemtud, mert erős vagyok. Csak most másképp érzem. A könnyek nem ütköznek akadályba, de ha mégis, könnyen legyűrik azt. Mostanában sok szarság összejött, és ha Ő nemlenne, meg ha úgy általában nemlenne, hát lehet h rendkívülnagyon az agyamra mennének a dolgok. Vacogok, és nincs ki átöleljen. Sírok, és nincs ki letörölje könnyeim, mélyen, szeretetteljesen a szemembe nézzen, és biztosítson affelől h minden rendben lesz. Mikor úgy fekszel le este, és úgy ébredsz reggel, h nincs melletted a Szerelmed, a Párod. Nincs ennél rosszabb, kétségbeejtőbb és borzalmasabb érzés. Áh.... meg sem lehet fogalmazni.
Amúgyis kivan a nemlétező tököm, és a hiánya még rátesz v 87895765898768475896 lapáttal. De inkább többel. Csak Vele akarok lenni, és elzárkózni a világ elől. Bárcsak megtehetném. Ennél is jobban.
*"Szeretlek."-suttogja, és visszabújik az ágyába sírni.*
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.