Kész, hát ennyi volt. Elvesztettem. Már megint csak tanárnéni voltam. Nem írtam eddig, mert nem volt hozzá erőm. Most sincs túl sok. Azt sem tudom mihez van. Amihez viszont nincs, azt tudom. Szeretni. Szerelmesen, esetleg. Rég voltam ennyire padlón, a pikkelysömöröm is jobban kijött....szóval komoly a gond. Képzetem sincs, mikor fogok "felépülni". Bizony, mindennek ára van, ennek most a lelki-és érzelmi világom boldogsága és nyugalma volt az. Remélem, megérte. Őszintén bízok benne, h rendbejön önmagával, elsődlegesen maga miatt, másodlagosan a leendő párja miatt, harmadlagosan a barátai és mindenki más miatt. Ha lesz fontosabb mondanivalóm, megosztom Vele, de egyébként nem fogom keresni. Nem látom értelmét. Egyelőre. Viszont egy meglepetés-látogatásra számíthat, mert még annak idején készítettem neki vmit, amit oda szeretnék adni, hiszen az Övé, neki csináltam, minek álljon nálam. Durva, h eljutottam az elkeseredés olyan szintjére, mikor már sírni sem tudok. Az nálam már elégnagy gond:D Nem akarok párkapcsolatot, semmiképp. Csak valakit, akivel szívesen vagyok, ellehetek -és nem fuckfriend-re gondolok:D- jóbarátok vagyunk, de mégis többek annál. Jobban nemtudom elmagyarázni:D És az egyetlen személyt, akivel ezt el tudtam képzelni, és működött is vele-egészen az összeveszésünkig-, elvesztettem. Értem én, h ez kellett ahhoz, h elinduljon egy számára lelki-érzelmi tekintetben remélhetőleg jobbulást hozó/gyümölcsöző úton. És igazán örülök, h legalább ennyit elértem nála. Csak fáj -bár ez nem elégjó szemléltető kifejezés arra amit érzek-. Úgy érzem, rámszakadt a világ, meg vele együtt az egész Univerzum. Néha szeretek egyedül lenni....de egyre többször nem. Kiüresedtem. A hitem amit visszakaptam, szépen össze is lett törve, eltaposva, szétmarcangolva. De biztosan vissza fog térni, majd amikor eljön az ideje.

Most kérek meg UTOLJÁRA minden kedves sunyi ismerőst, "barátot", h igazán orgazmikus örömben részesítene engem azzal, ha kinyögné, h mi a baja velem, és nem a hátam mögött susmogna v csak simán nem válaszolna ha kérdezem. Rohadtul elegemvan, h még nekem kell harapófogóval kihúzni másból, ha vmi gondja van pl velem. Meg hiába írok -bocs, annyi pénzem nincs, h hívogassam, mert abból nem 2 perces beszélgetés lenne-, annyira sem méltat, h "bmeg". Pedig elvileg barátok voltunk. És ennyire nem képes ezek után, h elmondja h mi a tosz baja van, és esetleg megbeszéljük. Hagyhatnám a picsába, megérdemelné mostmár. De nemtudom. Mert barátok voltunk, bár mostmár ebben sem vagyok biztos.... És kúvára zavar, h így viselkedik. Biztosan meg tudnánk beszélni. De ha nem, hát nem.... Nem értem mire jó ez, de biztos én vagyok a hülye.

Újfent bizonyítást nyert, h belém képtelenség szerelmesnek lenni. Ezt sem fogom sosem megérteni, vajon mit ***** el? Gőzöm sincs. Itt azokról van szó, akiktől úgymond "elvárható lett volna" (párkapcsolat), meg fordítva így volt.... Csodás érzés, mondhatom...

Áh, inkább "elutazok", pápá.   

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.